Bemutatkozás

Az állandóan változó Olasz Baranya megye középső részén, a megyeszékhelytől 20 km-es távolságban található. Olasz község horvátul Olas, németül: Ahlaß. A több mint nyolcszáz éves településen, amely átvészelte a török megszállás időszakát is, ma közel hatszáz fő él.

Északi részét a falu lakói még mindig az egykor önálló településként létező Hidorként említik, melyet a XX. század közepén csatoltak Olaszhoz. A lankás dombokon fekvő település híres volt már régen is borgazdaságáról. A Vasas-Belvárdi vízfolyás mentén található vizes élőhelyek, beerdősült területek változatos morfológiai adottsággal értékes tájképi elemet alkotnak. A település térbeli terjeszkedése külső szemlélő számára is könnyen elkülöníthető: a halmazos beépítésű olaszi és hidori településmag épületeire a népi építészet sajátos jegyei jellemzők, míg a két településrész közötti főút menti részen a 70- es évekre jellemző nagytömegű, és többgenerációs családi házak kaptak helyet.

Olasz rövid története Olasz nevét az oklevelek 1181-ben említették először Uloz néven, 1295-ben Olozy 1316-ban Olaz néven írták. Olaszt az itt letelepedett vallonok alapították a 12. században. 1295-ben a Győr nemzetségbeli Óvári Konrád birtoka volt. Később Héder nemzetségbeli Henrik fia János foglalta el. 1316-ban Károly Róbert király visszaadta Konrád unokáinak, az övék volt még 1330-ban is. A falu története és gazdasási élete 1292 körül, az akkori Gyula település közelében alapított, egykori pécsi pálosok Szent László kolostorához tartozik, mely az Olasz, Hásságy és Héder (Hidor) települések melletti Szentága forrásnál állt. 15. században Olasz falu bírája és ura (Patfi György) végrendeletileg olaszi szőlőjét és kuriális házát a kolostorra hagyta, és a Gyulai család a szőlők után dézsmát engedélyezett a kolostornak, mely később az olaszi és hásságyi malmokat is megkapta a Karasica vizén. Mindezek az adatok fejlett mezőgazdaságot és szőlőművelést bizonyítanak az olaszi határban.

A török hódoltság alatt kolostora elpusztult. Az 1700-as évek elején Olasz egy feljegyzésben úgy szerepel, hogy már öt éve elhagyott puszta, lakói a háborúk során vagy a törökkel elmenekültek, vagy szomszédos falvakba kerültek. Az 1720. körül katolikus délszlávok és németek telepedtek le itt, majd később magyarok is. A falu ekkor a Batthyány család birtoka volt, akik nyugati és déli irányban majorsági birtokokat kezdtek kiépíteni, ezért a falunak csak keleti irányban jutott hely telekszerzésre. Ekkor építették a szlávok a templomot és a plébániát. A templom kegyura a Batthányi család bólyi uradalmának birtokosa volt. A 18. század második felében a falu már 32 családot, és 130 főt számlált, melynek harmada délszlávokból, majd a század végén már a kétharmadot alkotó iparos és molnár németségből állt, akik a kihalt vagy tönkrement szláv és magyar családok telkeit foglalták el. A Batthányi család idejét a kizsákmányolás jellemezte, mely ellen Bólyból induló szervezkedés indult, és a siklósi Járó-féle felkelésben érte el tetőfokát. Az önkényes és földesúri kizsákmányolást Mária Terézia Urbéri rendelete szabályozta 1767-ben. Az első katonai felméréskor készült feljegyzés szerint (1785) Olaszon magyarok, németek és illyrek laktak, akik katolikus vallásúak voltak. A falu plébániájához öt leányegyház tartozott. Az 1828-as években már csaknem 500 lakója volt a falunak. Kiemelkedő volt a gabonatermelés és a szőlőművelés. 1851-re a lakosság német többségű, a horvát családok fele „eltűnt”, melynek oka valószínűleg az, hogy uradalmi cselédek lettek, és kiköltöztek a pusztákra. A jobbágyság eltörlésével ugyan a nemesi és paraszti földeket elkülönítették, azonban az urbéri parancs a szőlődézsma eltörlését nem ismerte, a jobbágyságnak továbbra is szőlődézsmát kellett fizetniük, és az adókat is megduplázták. A kiegyezés után teljesen kiépült a bólyi uralom gyulapusztai tiszttartóssága, mellyel konkurenciát jelentenek az itteni parasztságnak főként bor, gabona és juhtenyésztés terén, és sokan cselédsorba kerülnek. A falu piaci lehetősége a pécsi országút mellett, a bólyi vasútállomás és Mohács közelében nem volt rossznak mondható. A nagyüzem nyomása mellett az 1890-es filoxera járvány jelentette a legsúlyosabb csapást, mert a falut elsősorban bortermelés tartotta fenn, és több német család is Horvátországba költözött jobb lehetőség reményében. Az 1890-es években a kukoricára alapuló sertéstenyésztés igyekezte kiváltani a kiesett bortermelést.

Az 1910-es népszámláláskor 631 lakosa volt, szinte valamennyien római katolikusok, melyek mindössze csak ötöde volt magyar, a fele német, a harmada sokac. A nemzetiségi ellentét a nyílt és burkolt gazdasági harcon, a bíró-, az esküdt-, és tanítóválasztáson kívül a vallásban is jelentkezett. Az erőviszonyok döntötték el, hogy kinek hány vásár-, és ünnepnapi miséje legyen anyanyelvén, vagy azt hogy az iskola oktatásban az anyanyelv milyen szerepet kapjon. A falu lényegében már háromnyelvű, magyarul 1880-ig csak kevesen, ill. azok is csak gyengén beszéltek. A horvátság népi kultúrája, hagyományai, zenéje, tánca gazdagabb, töretlenebb volt, hiszen Horvátországból állandó utánpótlást kapott. Ugyanekkor azonban a németség is élte a maga életét. A két nép külön csoportosult, külön ünnepeltek, gyakorolták vallásukat, és nem házasodtak össze. A falu gazdasági szorítását csak úgy bírta ki, hogy az életszínvonal igényei alacsonyak-, árukereslete minimális volt egészen a 1930-as évekig, és önellátásra törekedtek. A horvátok főleg a kender és len fonásával és szövésével biztosították ruhájukat, a németek gyapjúkötésben (pl. pacsker) jeleskedtek. A német és horvát nemzetiségek küzdelme, gazdasági és etnológiai felülemelkedni vágyása a fejlődés motorjává vált. A 19. század végéig még fennmaradt délszláv családok igyekeztek a német családokkal lépést tartani házépítésben és istállózó állattenyésztésben, de csak páran közelítették meg őket. Az első világháború áldozatait a templom előtti hősi emlékmű örökíti meg. 1919-ben a frontról hazaszivárgó szerbek két évre megszállták Dél-Baranyát, és az eddigi svábpatronálási politikát horvát retorzió váltotta. A szerb megszállást követően elcsendesedtek ugyan a kedélyek, de az infláció és gazdasági problémák újabb nehézségeket okoztak. Ezt követően pár éves fellendülés jött, majd az adók szorításának, és a gabona, bor és állati termékek alacsony árának köszönhetően ismét nehéz időszak következett. Egyetlen bevételi forrásuk a Tejszövetkezet volt, és falu a nyomor és egy pengős kényszer-napszám világát élte. A faluba hiába vezették be korábban a villanyt, sokakat kikapcsoltak mert nem tudták fizetni. Ekkor települtek ki a szerbekkel tartó nacionalista horvát családok. 1930-ban 55 magyar, 377 német és 163 délszláv anyanyelvű élt a faluban.

1945-ben 20 német család kitelepült a faluból, és helyükre új magyar telepesek érkeztek, és a felosztott uradalmi földből ők is, és a cselédek és parasztok is részesültek. A megerősödött parasztgazdaságok, az ismét virágozó a szőlők, a megújult termelési kedv fejlett árutermelést hozott létre, amit a kiépült kövesút, és az autóbuszjáratok is segítettek. 1950-ben a településhez csatolták a vele szomszédos Hidor falut is. Hidor önálló község volt, nevét az oklevelek 1295-ben említették először Hedrich, Heydreh- néven. 1295-ben Győr nemzetségbeli Óvári Konrád birtoka, s mellette említették Szentága földet, melyet ő alapított. Később Héder nemzetséghez tartozó Henrik fia János elfoglalta, de Károly Róbert király visszaadta Konrád fia Jakab árváinak, akik 1330-ig birtokolták és ekkor osztoztak meg rajta. A 18. századi feljegyzések szerint a faluban már állt a templom, és a település vize egy malmot hajtott. 1959-ben a Tsz elnöke és vezetősége a faluból került ki, és azonnal meglepő eredményeket értek el. A belvárgyulai módszer, a családi munkavállalás és jövedelemtervezés olyan eredményeket hozott, hogy az évszázados sorsú 4-5 falu ismét egymásra talált a közös egyközpontú, új életben. Sorra jelentek meg az új, sátortetős családi házakkal épült utcasorok. Az egykori német nemzetiségi falu ellentétei eltűntek, mind vallásban, mind nyelvekben.

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG

Mindkét falurésznek római katolikus temploma van, melyek közül az olaszi Szent Fülöp templom országos védettséget élvez. Ezen felül a településszép számmal őrzi szakrális illetve lakó- és gazdasági épületei a népi építészeti hagyományokat.

MŰEMLÉK – ORSZÁGOS VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNY

Olasz barokk stílusú agy plébánia temploma 1771-1776-ban épült késő barokk stílusban. A torony 1779-ben készült el, és 1866-ban kapta mai sisakját. A templom a falun áthaladó út keleti oldalán szabadon áll nyugatra néző toronnyal és főbejárattal. Ezektől balra világháborús emlékművet emeltek. A templom építéséhez felhasználták a pécsi pálosok 13. századi Szent László monostorának köveit is. 1954-ben innen származó, amforákkal díszitett kövek kerültek elő a templomban.

TÁJI ÉS TERMÉSZETI ÖRÖKSÉG

Olasz a Baranyai dombság dombvidéki területein fekszik, melynek völgyében az észak-déli irányú Belvárd-Vasas vízfolyás folyik, mely völgyi terület, valamint az attól nyugatra eső erdősült és vizes élőhely a horgásztóval az országos ökológiai hálózat elemei. A tájat a mélyebb fekvésű szántóterületek, és a domboldal menti területekre jellemző erdőfoltok alkotják, melyek az egykori Hidor nyugati részén, a horgásztó környéki területen, valamint a belterület keleti részén találhatók. Az országos ökológiai hálózat célja, hogy természeti, természet közeli területek, valamint védett természeti területek, és védőövezetek között a biológiai kapcsolatot biztosítsa. Olasz területén a hálózat ökológiai folyosója található.